Egy pillanat orokkevalosag

Egy pillanat örökkévalóság

Minden bulinak van egy holtideje, amikor már a társaság nagyja bealudt, vagy elment, csak az első buszra várakozók maradnak ilyenkor, kómásan meredve az üres asztalokra. A fiú csendesen dohányzott kint, nem itta le magát annyira, mint a többiek. Valahogy mostanában egyre kevésbé vágyott a részegségre. Ahogy kifújta a füstöt, konstatálta magában, hogy már lassan három óra, de még mindig nem álmos, mintha valami ébren tartaná. Lenyúlt a lábánál lévő söréért, beleivott, majd visszatette. Nem esett se jól, se rosszul. A hűvös hajnali levegő végigborzongatta, de nem volt kedve bemenni.
Ahogy újabb füstfelhőt engedett szabadon tüdejéből, elmerengett, eszébe jutott a múlt, mikor utazó zenész, felfedező, hajóskapitány, sikeres üzletember akart lenni, amikor először ment iskolába, mikor először alázták meg, mikor észrevette, hogy szinte senki sem kedveli, mikor elmenekült gimnáziumba, ahol majdnem onnan folytatta, ahol abbahagyta. A végtelen önsajnálat érzésére nevetnie kellett, micsoda képmutatás, hiszen mindig voltak barátai, még ha néha csupán egy-kettő is. Sosem volt igazán egyedül. Egy társasághoz sem tartozott soha igazán, de mindenhol szívesen látták. Mint egy örök plusz egy személy, aki mindenhol vendég, sehol sem stabil tag. Ilyennek alakult ki a személyisége is. Akár egy gazdag, külföldi nagybácsi, mindig drága italokat ivott, minőségi dohányt fogyasztott, már ameddig be nem rúgott, mert onnantól már mindegy volt. Ismét elmosolyodott, milyen extra személynek szereti tartani magát.
Az újabb slukkal eszébe jutottak szívének fellángolásai. Mennyi plátói szerelem, gondolt bele, a gyávaság mintapéldája lehetne. Visszagondolva olyan egyértelmű jeleket kapott, de lépni sosem mert. Most sem merne, hisz mi van, ha téved. Eszébe jutott sorban minden kapcsolata, amik közül csak egynél vallott ő először. Szíve helyén tátongó lyuk még mindig emlékeztette, milyen fájdalmas is lehet a szerelem. És bár örömmel gondolt vissza arra az időre, mégis rettegett tőle, hogy ismét fellángoljon. Újra kortyolt italából, majd elnyomta cigijét és visszasétált a pangó bárba az üres üveggel. Az álmos csapostól kért még egyet, majd lezuttyanva a bárszékbe elővette a dohányát, papírt, mindent, ami kellett a sodráshoz. Amire megkapta a sörét már el is készült, nem mintha ilyen gyorsan menne a tekerés, inkább a pultos mozgott egy lassított felvételhez hasonlóan.
Szájába tette a cigit, kezébe vette az üveget és elindult kifelé, azonban megakadt a szeme valamin. Az egyik asztalnál három lány üldögélt, velük két fiú. Az ötből négyen teljesen ki voltak ütve, az asztalon pihentetve fejüket dolgozták fel az alkoholt. Az ötödikkel, egy igéző szemű lánnyal találkozott a tekintetük. Rémisztően igéző szempár volt, olyan, amiket nem lehet leírni, amik játékosan a gerincedig néznek, majd tekintetükkel csiklandozóan szaladgálnak a csigolyákon. Agya rögtön nekiállt terveket gyártani, hogyan is lehetne megszólítani egy ilyen szép nőt, de a félelem mindig nyert.
A másodperc tört részéig állt csak meg, aztán kiment az ajtón. Miközben rágyújtott nagyot sóhajtott, micsoda nő, és leült az utcapadkára bambulni a betonról szóródó sárga fényét az utcalámpáknak. Felnézett, de csillagot nem látott, borult idő volt. Lassan esni is fog, gondolta.
Mikor a cigije felénél tartott, le is cseppent az első szem eső. Feltápászkodott, ledobta magát a fedett terasz egyik padjára és onnan nézte, ahogy a szürke beton egyre szeplősebb lesz, majd fényes vízréteggel borítja be az esti zápor. A lámpák fénye élesen csillogott a pocsolyákból, mikor valaki leült a pad másik végére. Óvatosan oldalra pillantott és megdermedt. Az a lány, akivel találkozott a tekintete, ott üldögélt és csendesen nézte az esőcseppek utcai cirkuszát. Nem tudta, szerencséje van-e vagy csak túlreagál egy ilyen helyzetet. Hiszen bent meleg és büdös a levegő, normális, hogy valaki ki akarjon jönni, meg ez a pad egész jó helyen van, nem miatta ült ide. Mikor meggyőzte magát ismét beleszívott a cigibe, lassan kiengedte a füstöt és ivott egy kortyot.
-Kérhetek egy kicsit? –hangzott fel egy dallamos hang mellette. Hidegvér, csitította magát, csak kihasználja, hogy szép és ennek én sem tudok ellenállni. Odanyújtotta az üveget, miközben a lehető legnyugodtabb hangján válaszolt:
-Persze, tessék. –ahogy a lány ivott, mintha a hőmérséklet vagy öt fokkal ugrott volna. Most volt lehetősége végignézni. Hosszú, sötét hajának színét nem lehetett megállapítani az esti fényekben, alakja maga volt a tökély, de valahogy mégsem használta ki, flegmán üldögélt, mintha nem is számítana, hogy más neműtől kér. Persze, hiszen nem számítok számára potenciálisnak, gondolta a fiú.
-Szép ez a hajnali eső. –mondta a szépség, miközben fejét odafordítva, kissé félrebillentve engedte, hogy haja leomoljon. Ivott, majd visszanyújtotta az üveget- Köszi!
-Nincs mit. –kissé zavarba hozta a gyönyörű hajzuhatag és a kivillanó vállak- Igen, tényleg szép. Van egy hangulata a hajnali esőknek. Szeretem.
-Tegezz nyugodtan! –szólalt meg a lány, majd az elképedő arcot látva felkacagott- Csak vicceltem! Bocsi, de nem hagyhattam ki!
-Gonosz. –válaszolta a fiú, de magában be kellett ismernie, ritka kreatív beszólás volt.
-Bulizni voltál? –hangzott fel az újabb kérdés.
-Igen. Egy barátomnak szülinapja volt.
-Ahhoz képest eléggé józan vagy. –a hangja akár a sejtelmesen szálló pillangó játszadozott a fiú dobhártyáján.
-Nem volt nagy hangulatom inni. Iszok eleget az egyetemen. –hazugság, gondolta, de egy idegent csaknem avat már be minden bajába- És te?
-Mi csak a nyár végét ünnepeltük meg, de a többiek előttem kezdtek, én meg nem tudtam behozni a lemaradást. –a vonzó hang már szinte veszélyes volt- Kaphatok még?
Az aranyosan lóbált kéz felé nyújtotta az üveget, majd mikor odaadta, összeért a kezük, felette pedig a tekintetük. A végtelen pillanatot a kezek szétválása szakította meg. A fiú felfigyelt rá, hogy a pulzusa százhúsz környékén ingadozhat. Így megérintené a lány közelsége? Pedig ő olyan nyugodtan tűnik. Hirtelen észbekapott, hogy a cigije lassan elalszik, beleszívott, de nem csak a füst melegítette meg a torkát, meg a parázs az ujját, hanem valami az egész oldalát. Oldalra nézett, majd az elméje teljesen lefagyott. A lány ott ült közvetlenül mellette, arca alig harminc centire az övétől és az a szempár azonnal rabul ejtette…
-Visszahoztam a söröd. –mondta a jövevény halkan, majd kivette a cigit a kezéből- Egészségtelen. –közölte és letette a hamutálba.
A fiú szíve a torkában dobogott, mit tegyen most, járt az agya. Ez most egy határozott közeledés vagy egy csapda? Rettegett, félt, hogy amint tesz valamit, a lány kineveti, megalázza. Nem érdekel, üvöltötte le a belső hangjait, és lassan elkezdett közelíteni a lányhoz.
Az idő lelassult, először csak a bőre melegét érezte, majd összeért az orruk hegye, ekkor suttogva megszólalt:
-Köszi, hogy visszahoztad a söröm. –ezalatt a mondat alatt érezte, ahogy a puha orron siklik a sajátja, már az ajkán érezte a lány leheletét…
Hirtelen elkapta az asztalnál ülő lányról a tekintetét, és kiment a sörével rágyújtani a hűvös hajnalba. Megint elengedte a képzeletét, gondolta. Amikor a cigije felénél járt, lecseppent az első esőszem, leült a padra, majd bambulását a nyíló ajtó hangja törte meg…